Az iskolába lépve a két jövevény, egy másodpercre sem méltatták azzal az árnyfegyvermestert, hogy válaszoljanak neki vagy ránézzenek. A szemükben épp oly jelentéktelen volt, mint az új küldetésük.
- Mégis hogy merik levenni rólam a tekintetüket? – hangoskodott újra Black Star. A nagy elégedetlenkedésében észre sem vette, hogy minden diák a vonuló kis csapatot figyelte. Egymás hegyén, hátán támaszkodva, sugdolózva méregették őket. Ez a jövevényeket, egy cseppet sem zavarta. Alig pár lépésnyire tőlük egy ajtó árválkodott a folyosóvégén, ahová Stein professzor után sorban beléptek.
- De rég jártunk itt. – szólalt meg a lány, mire Tsubaki kíváncsian hátra tekintett rá. Nem kérdezett tőle semmit sem, csak csöndben figyelte.
- Valami annyira furcsa ezzel a lánnyal kapcsolatban, de mi? – gondolta. Minden egyes mozzanatát megfigyelte és bár nem ismerte a lányt valami mégis furcsán ismerős volt számára valahonnan. De vajon honnan?
- Végre megjöttetek gyerekek. – a hatalmas oszlopokon átérve Halálisten mester várta a kis csapatot. Soul, Maka, Kidd, Liz és Patty már mind ott voltak és őket figyelték. – Egy igen fontos bejelenteni valóm lenne számotokra. Ők itt Edna és Nova. Tudjátok, hogy kik ők? – Maka előre lépett, míg a többiek csak értetlenül ingatták a fejüket.
- A legfiatalabb profi kategóriába tartozó fegyver és mester páros. Nova a fegyvermester, kiskora óta különböző fegyverekkel képezték. Edna a fegyver, a formája a legtöbb ember számára ismeretlen, nem eszik lelkeket, mégis olyan az ereje, mint egy halálkaszának.
- Oh, tehát te ismered őket Makácska, méghozzá nagyon is jól.
- Talán iskolai tananyagok lettünk? – kérdezte Edna, mire Maka bólintott.
- Not tagozaton mindig megemlítik a ti párosotokat.
- Nem is tudtam. – mondta a lány, majd elmosolyodott és közelebb lépett Makahoz. A kezét nyújtotta. – Örülök, hogy megismerhetlek Maka.
- Én is, Edna.